Jegyvásárlás Online kérdőív

Nem csillapodik a Mamma Mia!-láz: plusz előadás a Dóm téren

Nem csillapodik a Mamma Mia!-láz: plusz előadás a Dóm téren

Idén is új előadást kell beiktatni a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában, olyan kiemelkedő az érdeklődés az ABBA-musical iránt. A korábban meghirdetett estékre már most, év elején alig lehet pár jegyet venni. A július 21-i plusz időpontra csütörtöktől lehet belépőt vásárolni.



Harmadik éve szerepel a Szegedi Szabadtéri műsorán a 2014-ben a Madách Színház csapatával színre vitt, nagysikerű ABBA-musical, a Mamma Mia! Úgy tűnik, megunhatatlan a mediterrán görög szigeten játszódó szerelmi történet látványos előadása. Eddig 11 estén került színre a Dóm téren, és közel 45ezren látták a szórakoztató produkciót, melynek fináléjában együtt tombolnak a színészek és a nézők  színpad előtt és a nézőtéren is.

Idén is akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy plusz előadást kell beiktatni a műsorba, hiszen a tavalyi évad végén meghirdetett két estére már szinte az összes jegy elfogyott. Így július 22. és 23. mellett 21-én is lesz Mamma Mia!. Az új, csütörtöki időpontra január 7-től, csütörtöktől lehet belépőt vásárolni. A pénteki és szombati előadásokra már csak pár darab jegy szabad, illetve igen korlátozott számban még bérletben kapható rájuk belépő. Az új musicallel, az Ének az esőbennel lehet párosítani illetve kapható az összes musicalelőadást tartalmazó összevont tikettben és évados bérletben is.

A 2014-es és 2015-ös évad szenzációja volt a Magyarországon első alkalommal a Szegedi Szabadtérin, a Madách Színház által bemutatott Mamma Mia! című ABBA-musical, mely az ősbemutató óta a világon először Szegeden került színre non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. A darab a londoni West Enden és a New York-i Broadway-n is hatalmas sikerrel fut 1999 óta, 2008-ban pedig közönségkedvenc film készült belőle. Világszerte közel 180 városban, több mint 54 millió néző előtt játszották már az ABBA 27 slágerét felvonultató darabot. Elhangzik benne többek közt a „Dancing Queen”, a „Knowing Me Knowing You”, a „Super Trouper” és természetesen a „Mamma  Mia!” is. A megunhatatlan ABBA-dalok várhatóan ismét kirobbanó diszkóhangulatot teremtenek majd a nézőtéren.
Megosztom

2016. January 06.


Rekordévadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok

Több mint 89 ezren látogattak el idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja minden eddigi eredményét túlszárnyalva több produkcióval, kimagasló nézőszámmal, számos teltházas estével, esőnapok nélkül zárta két hónapos évadát.

2024. August 22.

Részletek

Jövőre is Rebecca – elővásárlási lehetőséggel

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza az évad musicalszenzációja, a Rebecca! Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét kirobbanó sikerrel mutatta be – szabad téren a világon elsőként – a Szegedi Szabadtéri Játékok.

2024. August 06.

Részletek

Szereplőváltozás: Szélpál Szilveszter a Cseh Tamás-emlékesten

2024. August 02.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás