Jegyvásárlás Online kérdőív

Ajándék Carmina Burana a Dóm téren

Ajándék Carmina Burana a Dóm téren

A Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Szabadtéri Játékok összefogásaként fergeteges Ajándékkoncerten vehetnek részt a Dóm téri nézők jövő augusztusban. Juronics Tamást, a balettegyüttes művészeti vezetőjét kérdeztük a koncert második részéről.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Miért pont a Carmina Burana-ra esett a választás?

Az előadást 15 éve játsszuk folyamatosan, ami kivételes a magyar és a nemzetközi kortárs táncpiacon is. Hazánk nagyon sok városába és több mint 15 országba vittük már. Levehetetlen a műsorról, lassan elérkezünk a 300. alkalomhoz. Ráadásul mindig felerősödik a produkció hatása, amikor zenekari kísérettel adjuk elő. A megszólalás ereje megremegteti az emberek lelkét. Szép, ünnepi pillanat lesz ez a Dóm téren.

Nyilvánvalóan alakítani kell az előadáson a hatalmas színpad méretei miatt. Mennyiben lesz más a Szabadtérin a Carmina Burana?

Egyrészt ki kell egészíteni a díszletet. Ezen kívül szólisták, nagyszámú, gyerekkórussal kiegészített énekkar segítik majd a produkciót, és húsz főre bővül a tánckar is. A koreográfián nem érdemes változtatni, hiszen szívhezszóló, szerethető, tele van lélekkel, boldogsággal. A Carmina Buranát nagyon sokan szeretik, és biztos vagyok benne, hogy aki már látta, az is boldogan jön el rá újra augusztusban.

Az Ajándékkoncert mindig különleges ünnep a Dóm téri közönség számára, de ezúttal a Szegedi Kortárs Balett számára is az lesz…

A Szegedi Balettet 1987-ben alapították, ennek jövőre lesz 30 éve. Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy ilyen szép alkalom lehet a jubileumi évad első eseménye. A Dóm téri deszkákon 1993-ban szerepeltünk először, majd kisebb szünet következett: 2001-ben tértünk vissza. Emlékezetes produkció volt a 2004-es Új világ, amit azóta is mindenki a “tüzes-vizes” darabként emleget. Az elmúlt években közreműködtünk a Leányvásárban és a Háry Jánosban is, de az önálló produkció természetesen mindig egészen más érzés. Vártuk már, hogy újra saját előadással legyünk jelen a Szabadtérin.

------------------------------------------

Az augusztus 24-i Ajándékkoncert első részében Kodály Zoltán népszerű műveit, a Páva-variációkat és a Galántai táncokat hallhatják a nézők a Szegedi Szimfonikus zenekar előadásában. A koncertre szóló jegyeket a Szabadtéri operaprodukciójára, a Toscára megvásárolt belépők mellé adja ajándékba a fesztivál. Azok a nézők, akik már biztosították helyüket erre az előadásra, utólag is igényelhetik a belépőket, illetve az online vásárlók is élhetnek a lehetőséggel.

Megosztom

2016. November 26.


Rekordévadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok

Több mint 89 ezren látogattak el idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja minden eddigi eredményét túlszárnyalva több produkcióval, kimagasló nézőszámmal, számos teltházas estével, esőnapok nélkül zárta két hónapos évadát.

2024. August 22.

Részletek

Jövőre is Rebecca – elővásárlási lehetőséggel

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza az évad musicalszenzációja, a Rebecca! Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét kirobbanó sikerrel mutatta be – szabad téren a világon elsőként – a Szegedi Szabadtéri Játékok.

2024. August 06.

Részletek

Szereplőváltozás: Szélpál Szilveszter a Cseh Tamás-emlékesten

2024. August 02.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás